Felhőatlasz

Már a címe is gyönyörű. Vannak mindenféle szóösszetételek, amelyeket alkotunk, ha a magyar nyelv szavai között nem találunk olyat, amely méltó lenne az adott hangulathoz, érzéshez. Ezek nekem azért is különösen szeretettek és különlegesek, mert nem tapad hozzájuk a ráragasztott, belénkkódolt jelentés, nincsenek berögződött, tanult jelentései, hangulatai. A magunk alkotta szó mindig tiszta, mint egy üres tábla. Nincsenek előítéletek, szűz. És ha többen egyszerre hallják először ugyanazt, akkor igazán érdekes, hogy ki mit ért alatta. Érdekes lehet egy ilyen játék is. Körbeül a Társaság és alkot egy magyar szóösszetételt, ami addig a körben ülők által nem volt ismert. Most csak egy vicces jutott eszembe, pl. májkrémpacsi. Mindenki előtt van egy darab papír és arra vagy egy mondatot ír le az adott vagy pedig x db. szóval leírja, hogy neki milyen hangulatot, érzéseket jelent az adott szó. (megegyezés kérdése, hogy a mondatos vagy a szavas verziót játsszuk, de a társaságból mindenki azt tegye. A szavas verziónál fontos, hogy a szavak száma is meg legyen határozva!) Aztán mindenki felolvassa a sajátját. Aztán valaki más alkot egy szóösszetételt és kezdődik előlről az egész. Nagyon tanulságos lehet, hogy mennyire különbözőek vagyunk és mennyire a hatása alatt állunk a tanult, belénk rögződött dolgoknak :)
Te jó ég és még csak a film címénél tartok! Felhőatlasz. Gyönyörűségesen szép cím. Az az igazság, hogy a filmen is pont úgy el lehet (sőt határozottan ajánlott) elfilozofálgatni, mint a címén. Reggel 3/4 6 és 6 között ezzel fárasztottam Lacit :) Nagyon hosszú film, majdnem 3 órás, de végig nagyipózban (leülök, táska az ölemben és jó sokáig úgy maradok - a nagymamák szoktak így ülni az autó anyósülésén:) ültem, szinte mozdulatlanul. Magával ragadott a cselekmény, a jelenetek, a látvány. Nagyon sok szálon fut a cselekmény, térben, időben változnak a helyszínek. (Kicsit féltem tőle, hogy én, aki még az egy szálon futó cselekmények esetén is képes vagyok a film közepén megkérdezni a főhősről, hogy ez kicsoda-is, mit fogok kezdeni a több szálon futással). A film alatt több dolog is eszembe jutott, inkább ezeket osztom meg veletek, mint a film tartalmát, amit bárhol el lehet olvasni...
Olyan volt nézni a filmet, mintha egyszerre láttam volna egy romantikus filmet, egy drámát, egy akció filmet, egy vígjátékot, szóval az összes létező műfajt. Magam ezek közül a drámákat szeretem leginkább, de érdekes módon, itt az összes műfajt élveztem :) Az is eszembe jutott közben, hogy mennyire durva, hogy az ingerküszöbünkön már szinte csak az efféle filmek jutnak túl. Erre vagyunk vevőképesek, hogy már a sima, egyenes szálon futó történetek, a szép leírások, lassabban folyó cselekmények nem kötnek le bennünket. Ez engem elszomorít :( Valahogy a fogyasztói társadalomra emlékeztet. Egyre több kell és gyorsabb kell és hangosabb kell! Lehet, hogy csak azért, mert ha kevesebb, lassabb, esetleg csendesebb lenne körülöttünk a világ, kénytelenek lennénk egy kicsit befelé figyelni? Nem tudom, de elgondolkodtató!
Azt is érdekesnek találom, hogy én, aki nem nézek horrort, (mert undorodom a véres jelenetektől és utána fogat mosni se merek kimenni), nem nézek akciót, (mert egyrészt nem tudom követni, másrészt semmi értelmét nem látom, harmadrészt nagyon hangos, negyedrészt nem szeretem az ütközős-lövöldözős jeleneteket) és a thrillerek után is nagyon be vagyok tojva (így ezeket sem nézem) és a megható jeleneteken mindig elsírom magam, ezt a filmet úgy néztem végig, hogy nem kerültem érzelmileg a hatása alá. Volt benne undorgós-véres jelenet bőven, mégsem éreztem, hogy felfordul a gyomrom, volt benne megható jelenet bőven, mégsem éreztem, hogy kicsordult a könnyem, volt benne akciódús jelenet és nem éreztem, hogy ez gáz és semmi értelme. Nagyon érdekes volt. Az izgalom az maximálisan ott volt, de valahogy nagyon tárgyilagosan tudtam szemlélni a dolgokat. A humoros jeleneteken (van bőven és nagyon jók) mosolyogtam, de a szélsőséges érzelmek elmaradtak. Mintha kompenzálni akartam volna a filmet. (Ami ugyebár az ingerküszöbömön túlmutatott :)
Összességében nekem nagyon tetszett. Én azokat a filmeket szeretem, amikről utána még jó sokáig tudok gondolkodni. Na, ez olyan. Este ezzel feküdtem, reggel ezzel keltem és még többször is szeretném megnézni. Rég láttam olyan filmet, amely ekkora hatással lett volna rám. (Sőt, lehet, hogy még egyáltalán nem...)

Édes, drága gyermeki lélek...

Sétáltunk az utcán Majával és meglátta azt a bizonyos szerkezetet, amivel a fenyőfákat mostanában csomagolják. (az a hálós csomagolás, a betonkeverőszerű géppel). Éppen egy fát csúsztattak a szerkezetbe. Maja ránézett és teljes gyermeki naivitással kérdezte: - Ezzel kilövik a fenyőfákat??? Először azt hittem, viccel, de nem. Teljesen komoly volt. Persze, mikor elmeséltem neki, mi is az, együtt kacagtunk rajta vagy 3-4 percig :)

Én néhány napja nagyon rekedt vagyok és bizony sokat is köhögök. Bogi nagyon félt engem, hogy meghalok ettől :) Annyira édes, tegnapelőtt még csak kerek szemekkel bámult, ha köhögtem, és hangoztatta, hogy nehogy jöjjön a Róka koma, illetve kérdezte, hogy jól vagyok-e. Tegnap már vacsoránál hangot is adott ennek:
- Nem szeretném, hogy meghalj. Akkor én elsírom magamat. És soha többé nem fogok sehová sem elmenni, mindig csak várni foglak, hogy gyere haza!
Annyira édes volt, hogy elsírtam magam. Még most is könnybe lábadt a szemem.
Amikor megint köhögtem, kiszaladt és hozott egy pohár vizet. Amikor újra, akkor befogta a fülét és beszaladt a szobájába. Mikor bementem hozzá, csak állt, szája teljesen legörbülve, remegett a kis szája széle és potyogtak a könnyei. Nagyon nehezen tudott megszólalni, átölelt és csak sírt, hogy nem akarja, hogy meghaljak. Ó, édes drága gyermek! Nagy nehezen megvigasztaltam és miután elaludt, ki mertem magam köhögni.
Ma reggel bementem hozzájuk az osztályba, így adventi időszakban reggelente a szülők énekelnek, az gyermekek pedig gyertyát mártogatnak. Nagyon meghitt és hangulatos volt. Holnap Majáéknál teszem tiszteletemet!

Majának tegnap cimbalomfellépése volt, a Zeneiskola karácsonyi koncertjén. Nagyon izgult, mert most cimbalmozott először pedállal. Olyan édes volt, pár hang után megállt, megrázta a fejét és azt mondta, hogy: - Ja, nem! (Gondolom, elrontotta a drága, bár ebből senki semmit nem vett észre, míg fel nem hívta rá a figyelmet:) Majd elkezdte előlről és végigcimbalmozta az egész darabot. Nagyon klassz volt!

Gyors összefoglaló...

Az elmúlt hónap eseményeiből.
A lányok túlvannak egy fura betegségkorszakon. 1-2 nap eltéréssel fejfájás Majánál, 1 nap láz, Boginál pedig gyomorfájós 1 nap lázas hülyeség. Majának utána jött egy torokgyuszi is. Olyan fura volt, Bogi dőlt jobbra, dőlt balra, semmihez se volt kedve, étvágya semmi. Nosztalgiával gondoltam rá, hogy milyen jóízűen tud falatozni! A nevetése is hiányzott, olyan volt, mintha sohasem akarna egyik sem visszatérni (megjegyzem, 4-5 napról volt szó mindösszesen, de hát az anyai szív!....) Maja meg szegény, azt hittük szimulál, mert 2 napot hiányzott, majd kutya baja, ment suliba. Majd vasárnap, az adventi bazár után lefeküdt, hogy neki fáj a feje, ő fáradt, csak fetrengett. Azt hiszem, szimpla fáradtságggal vegyes lustálkodhatnékról van szó, míg meg nem pusziltam a feje búbját! Szegénykém. Szerencsére most már ő is tök jól van.
A suli továbbra is szenzációs, minden reggel szülőkkel közös éneklés van a gyerekeknek, hétfőnként a tornateremben együtt, a többi napokon pedig az osztályokban. Nálunk Laci az ügyeletes kórista, felváltva megy a lányokhoz énekelni. Ha minden igaz, a héten hétfőn a nagy közös, adventi gyertyagyújtásosra és kedden-szerdán az osztályonkénti is be tudok menni. Tegnap este otthon, míg a Zsófi barátnőm festette a hajamat, mese helyett vagy háromnegyed órán keresztül énekelgették a dalokat a lányok az apukájukkal :)
Maja szemmel láthatóan belépett a Rubicon korszakba. S hogy mi is ez?
"Mérei Ferenc szavaival élve „metafizikai feszültség”. 8-10 éves kor körül a gyerekek egy sajátos fejlődési szakaszon mennek át, ami hasonló a hároméves kor körüli dackorszakhoz és a kamaszkori dacoláshoz is, de ez még nem korai kamaszkor! Rudolf Steiner Rubiconnak nevezte el ezt a fordulót, határvonalnak az én és az önállóság fejlődésében. Korábban elfojtott, feledésbe merült indulatok, érzelmek bukkanhatnak fel a tudattalanból, amik feszültséget keltenek érthetetlenségüknél fogva, ezért tárgyat keresnek maguknak. Ily módon hozzákapcsolódhatnak dolgokhoz, amelyek amúgy is titokzatosak, érthetetlenek a gyermek számára (pl. halál; mi van a halál után?; végtelen; tényleg a szüleim gyermeke vagyok-e?). A gyakori töprengéssel, fantáziálással le tudják vezetni a keletkezett feszültségeket. /Vekerdy Tamás: Kérdezz! Felelek…; Vekerdy Tamás: A pszichológus válaszol. Gyerekekről felnőtteknek; Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan/"
Érdekes ezt megtapasztalni testközelből. Volt egy nagyon mély beszélgetésem vele, mert többször kiküldték őt óráról és én is úgy tapasztaltam, hogy kicsit meg van zavarodva. Sikerült közelebb kerülnünk egymáshoz és azóta úgy érzem, sokkal nagyobb bizalommal van irántam.
A legizgalmasabb hírt a végére hagytam. Hamarosan költözünk. Az iskola közelében veszünk ki egy kis házat, a miénket pedig albérlők rendelkezésére bocsátjuk. Nagyon izgalmas napok ezek. A költözés legkésőbbi határideje: február 1. Persze, ha előbb találunk albérlőket, előbb is megyünk!