2011. július 29., péntek

Dióhéjban

A gyerekek szerencsére meggyógyultak, így pénteken, amikor lementünk hozzájuk, őrült rohanással és kacagással fogadták a majd két hete nem látott szülőket. Szombaton elmentünk a Krisna-völgyi búcsúba. Három éve járunk már ide, mindig nagyon jól érezzük magunkat, bár most Boginak volt egy kis ellenvetése: "Fúj, én oda nem megyek, annyira szar kajákat esznek!" :) Azért mentünk, jól is éreztük magunkat, Bogi meg evett rizst sült krumplival. Van egy meditációs ösvényük, ahol minden lépésnél el kell mondani a krisnás imádság szövegét. Elég hosszú ösvény, vagy 50x tuti, hogy el kell ismételni az imát. Majának nagyon bejött, édesen mondta a szöveget, kétszer végig kellett menni rajta, annyira élvezte.
Nagy esemény volt még az életünkben Réka, Eszti(k) szülinapja, ahol nagy kegyesen megengedték a gyerekek, hogy maradjunk, de meg kellett ígérnem, hogy nem szólok rájuk. Köszi :) Voltunk még Quimby koncerten a Kobuciban, istenien jó volt, a gyerekek egy darabig a nyakunkban üldögéltek, aztán kicsit hátrébb mentünk, és ott roptuk a táncot ezerrel. 
Kedden csónakázni voltunk a Városligeti tavon, majd vacsi a tóparton, fagyi Újpesten. Imádtam nézni a gyerekeket, olyan jó volt hallani a csicsergésüket, majd elolvadtam. Már nagyon hiányoztak. Sajnos hamar eltelt az a pár nap, amit itthon voltak, el is jött a szerda, Majának endokrinológiai kontroll. Nagyon félt szegény, hogy megint lesz vérvétel, de ezúttal megúszta :) Szerencsére  a növekedése is rendben van, úgy egy nagyon mosollyal a szájukon mentek le Anyuékhoz Tolmácsra.

2011. július 12., kedd

Kis fülesbaglyok :(

Boginak szombat este fájdogált a füle, nehezen aludt el, de szerencsére másnapra már jól volt. (Persze, gyógyítottam agykontrollal ezerrel.) Tegnap reggelre Majának kezdett fájni a füle, hőemelkedése is volt. Boginak is újra elkezdett egy picit. Mamáék elvitték őket orvoshoz. Boginak teljesen rendben van a füle (biztosan csak egy szimpátia fájás volt:), Majának viszont középfül-gyulladása van :( Szerencsére már nem fáj neki nagyon, de mégiscsak bosszantó, hogy Balatonon nem fürödhet pár napig. Őt is gyógyítom agykontrollal, így hamar rendbejön majd, az tuti! Hiszen Bogit is meggyógyítottam!

A berki boszorkány átka

Hétvégén voltunk a gyerekeknél. A fő szenzáció a színdarab volt, amire egész héten lelkesen próbáltak, díszleteket festettek, meghívókat gyártottak. Van Balatonon egy kisfiú (Gergő), akivel már tavaly is jóban voltak a lányok. A Nagymamájával (Morzsával) és Nagypapájával (Ferenccel) van egész nyáron Balcsin a kisfiú. Morzsa egyetemen drámatagozatot tanít, így a gyerekekkel együtt kitalálták, hogy rendeznek egy színielőadást. Szombat este 8-kor kezdődött az előadás, a belépő 1 db Kinder csoki volt.

Íme, a képes beszámoló:


Ez fogadott minket a kerítésen
A darab úgy kezdődött, hogy Maja királykisasszony és Bogi királykisasszony labdáztak a színpadon. Később Morzsa is beállt a játékba.




Aztán Morzsa-boszorkány elhívta a két királynőt, hogy menjenek el vele a várába.

A saját készítésű vár, aminek ablakából kukucskálnak a királylányok.
Addig Morzsa megfőzte a varázsfőzetet. Maja kígyóját is belefőzte :)  A főzettől a királylányok békává változtak.

Jött Gergő, mint lovag, a lova hátán (Ferenc:) Kereste a királylányokat. 3 próbát kellett kiállnia, hogy a királylányok visszavarázsolódjanak. El kellett lopnia a banya aranyhajszálát.




Meg kellett küzdenie a sárkánnyal és három találós kérdésre kellett válaszolnia.
Gergő sikeresen kiállta a próbát, a királylányokkal táncra perdült.  Gergőnek hála visszakaptam a lányokat :)
A finálé
A lányok virággal köszönték meg ezt a sok fáradozást.
Nagyon jól sikerült este volt. Előadás után volt eszem-iszom, dínom-dánom, amolyan Batyubál.  Köszönet Morzsának és Ferencnek, imádták a gyerekek a próbákat és az előadást is. Másról se hallottunk egy héten keresztül :)

2011. július 8., péntek

Én nem vagyok esetlen!

Nem bizony, ugyanis ma reggel, kocogás közben akkorát pereceltem, mint az állat. "Repülés" közben még elmormoltam magamban egy halk b...meg-et, majd földet értem. A másodperc törtrésze alatt talpra pattantam, hogy lehetőleg senki ne röhögje szét magát rajtam, majd futottam tovább, miközben a fülemben Bryan Tracy a Phonix szemináriumát folytatta töretlenül: A koncentrációképesség fejlesztése :) Szóval futottam tovább, majd egy mellékutcában vettem szemügyre sérüléseimet. A két térdem, és a jobb karom szenvedett maradandó sérülést, randa horzsolásokat, és tiszta kosz voltam. Így futottam hazáig :)
Valamiért nekem a futás nem akar mostanában összejönni. Tegnap du. a Margit-szigetre készültem, de félúton a Bicóm felmondta a szolgálatot, így hazatoltam és elmaradt a futás. Ma reggel pótoltam :D

2011. július 7., csütörtök

Nyaralás emlékezetből

Eszembe se jutott nyaralás alatt írni a blogra. Most pótolom.
Ott tartottunk, hogy vajon letalálok-e Balatonkenesére... Letaláltam, bár simán Balatonakaliban kerestem a szállodát :)
Pár napot töltöttünk Fenyvesen, nem volt túl jó idő, de azért egy kicsit tudtunk fürödni. Bicajoztuk, dumáltunk, jól elvoltunk.
Péntek du. feljöttünk Pestre, a gyerekeknek a Csillebérci Kalandparkban volt programjuk, Laci meg rendezvényre volt hivatalos. Szombaton este mentünk is vissza Balatonra. És szombat este rádöbbentem, hogy a Szeleburdi Család hozzánk képest egy összeszedett, minden szempontból tökéletes társulat. Ugyanis, szombat este derült ki, hogy az a rendezvény, amiről mi tudtuk, hogy valamikor júliusban lesz, konkrétan 1 hét múlva indul. Szóval, én úgy vettem ki a szabadságomat, hogy szerdán visszajövünk Balcsiról, én meg csüt. pénteken dolgozom majd. Igen ám, de az osztrák rendezvény már pénteken indul, így mehettünk volna vissza Ausztriába. Nem tudom, érthető-e, de mindegy, a lényeg, hogy gyors számvetés, mi a fenét csináljunk. A gyerekeknek se útlevél, se személyi, elvileg nem vihetők ki az országból. Nekem a szabimat meg kell hosszabbítanom. A lakóautó, amivel mentünk volna, javítás alatt áll. Háááááát, én utálom az ilyen bizonytalan helyzeteket, így 2-3 nap kellett, hogy logikusan tudjak gondolkodni. A vége az lett, hogy meghosszabbítottam a szabimat, útlevél nélkül nekivágtunk úgy, hogy telefonon navigáltuk a nagypapáékat, hogy a kempingezéshez szükséges dolgokat hol találjak a pincékben, hogy utánunk hozzák Balatonra. A zűrzavaros indulás után jól sikerült az osztrák hétvége. Ja, ez egy Lyoness-es rendezvény volt, a 8. szülinapját ünnepelte a cég. 0-24 óráig program, koncertek, gyerek játszóház, ajándékhalmok, motor, jet-ski stb. bemutatók egy hatalmas szabadidőparkban egy gyönyörű tó partján. Kell ennél több? Igen! Hogy éjszaka ne legyen 10 fok a sátorban legközelebb. Bogi egy szál pizsiben nyomta a hálózsákban, és nem fázott! (állítólag:) Nem úgy, mint én! Laci gyerekhálózsákban, mert elromlott a cippzárja, Maja a felnőttben aludt. Egyébként tényleg nagyon klassz volt, íme egy kis képes ízelítő. (Éjszakai képek is készültek, kaptunk egy csomó világító pálcát, amikből nagyon jó dolgokat sikerült hajlítgatni, és tök jól nézett ki, ahogy a sötétben világítottak.) Elég béna beszámoló lett, de most ennyi telt tőlem :)