Eltűntem...

Nem akarom részletezni, de november 4-én meghalt az apukám, így eltűntem egy időre... Nem tudtam elég erőt gyűjteni, hogy írjak a blogra, mert éreztem, ezt a mondatot nem lennék még képes leírni... Most gyorsan túlestem rajta! Majd, egyszer, valamikor, ha lesz már elég erőm, megírom a részleteket, le- és felépülésem történetét, a gyerekek reakcióit, de még képtelen vagyok rá.

Gyerekszáj

Tegnap Zsuzsi barátnőmék voltak nálunk, szintén 2 lánygyermekkel. Dóri nagyjából másfél, Réka 6 éves. Dóri elmélyülten vágott az asztalnál, Maja odaszaladt hozzá, és azt kérdezte tőle: - Dóri, balkezes vagy? (Dóri nem válaszolt) - Dóri, jobbkezes vagy? Dóri ránézett a gyönyörű nagy szemeivel, és közölte: - Nem. Dodi vagyok :)

Mit tanulunk a suliban?

Maja tegnap a vacsoraasztalnál azt kérdezte Bogitól: - Tudod, mit kell mutatni, hogy ha ülsz az autóban, és látsz valakit, aki utálsz?  Ezt (és jól, egyértelműen, szabályos kézmozdulattal beintett:)
Bogi persze rögtön kipróbálta a maga kis 5 és fél éves kezével ez nem olyan egyszerű mutatvány. Maja szakszerűen magyarázta neki, hogy a 3. ujjadat kinyújtod, a többit becsukod. Bogi próbálgatta egy darabig, majd rájött, hogy egyszerűbb, ha a másik kezével lefogja azokat az ujjait, amelyeknek lent kellene maradnia. Aztán azt mondta: - Én utálom a Maflát (kaméleon). Majd odakiáltott neki: - Mafla! és jól beintett :D :D

Utána jött a szokásos szülői hablaty, olyan énmódomban, hogy én, ha látok valakit, akit nem szeretek, akkor is rámosolygok, és tudom, hogy neki ez jólesik, és az nekem is öröm blablabla...

Póniháton

Ma Pécelen voltunk a barátainknál. Ebéd után elmentünk Isaszegre, ahol nagyon édes pónikat tart egy csupaszív fiatal pár. Édes kis malacaik is vannak, néhány szárnyasuk is, de a fő attrakció mégis a póniló. Előre bejelentkeztünk hozzájuk pónilovagolni, de nem ám akárhogy. Erdei kirándulás a közeli arborétumba. Szépen pónihátra ültek a gyerekek (azt hittem, Bogi az utolsó pillanatban meggondolja majd magát, nyáron az őrségben hallani sem akart arról, hogy ő is pónihátra csüccsenne), majd elsétáltunk az arborétumig (tök vicces volt az autóút mellett sétálni a lovakkal), és ott egy jó háromnegyed órát sétáltunk mi, a gyerekek meg peckesen feszítettek a pónihátakon. Nagyon élvezték, és nekem is nagy élmény volt! Bogi hazafelé már kicsit fájlalta a popóját, és azt mondta: - Az nyom, amivel itt a póni ketté van választva. Én bájosan elmosolyodtam, és biológiai ismereteit fejlesztve elárultam neki, hogy: - Az a gerince, drágám :) :) :)

Szóval, nagyon klassz napunk volt, és köszönet Beának a fincsi ebédért :)

EMK - részletesen

Jegyzetfüzet elő, gondolatok összeszedve, sok szeretettel:

Keleti pályaudvar, Szebb életért Központ. Hát, ott a Keletinél kell is egy ilyen központ. Borzalmas környék. Előadás előtt bementem egy éjjel-nappaliba innivalót venni (nem alkoholt, néztek is rám hülyén:), és a bent lévő 10 emberből rajtam kívül csak a 2 eladó srácon látszott, hogy elmúlt 2 napban fürödtek, és nem a parkban töltötték az éjszakát. Jó volt bemenni a Központba, meleg, kellemes hangulat, vidám színek, jó könyvek, kedves emberek...

Rambala Éva nagyon megnyerő és már elsőre nagyon szimpatikus volt nekem. Nagyjából 30-an lehettünk egy elég nagy teremben, körben székek a fal mellett. A korosztály jellemzően 25-40-ig, de volt egy 16 éves srác is, illetve 2-3 idősebb, ámde fiatalos lelkületű emberke.

Mottó: Ha valami nem tetszik, mondd ki! (anélkül, hogy bárkit is kritizálnál). Tudtam, hogy ez lehetséges, volt némi előképzettségem a Szavak ablakok vagy falak című könyv, rengeteg EMK-s cikk, Thomas Gordon-os képzések után, csak a gyakorlatban valahogy mégsem volt olyan egyszerű a dolog. Mondjuk ezután sem lesz egyszerű, sok-sok gyakorlásra lesz majd szükség, de elszánt vagyok.

Bár már többször hallottam, és minden alkalommal el is tudom fogadni, hogy az érzelmeknek nincs racionális magyarázata, senki nem kérdőjelezheti meg, hogy én (vagy akárki) egy adott pillanatban, helyzetben mit érzek (mit érez).

Tudom, hogy a tanácsadás nem segíti a kapcsolódást a másik ember szívéhez, mindenkinek magában kell megtalálnia a megoldást. Óriási érzés lesz neki, hogy igenis képes volt megoldani a gondját.

Azt hiszem egyszerűbb, ha felsorolásszerűen leírom a dolgokat, azt, ami nekem fontos volt, amit nekem adott, aki a száraz tényekre kíváncsi, olvassa el a könyvet, aki pedig rámféleségesen, az pedig ezt. Nekem ezek voltak a legnagyobb felismerések:

Nem ígérünk biztosra semmit, azt mondhatjuk, hogy szándékunkban áll. (Ki a fene tudja, mi lesz 10 perc múlva?)

Ugyanúgy odafigyelek a másik jólétére, ahogyan a sajátoméra.

A MAI NAPTÓL KEZDVE SOHA NEM HAGYOM, HOGY KÜLSŐ ERŐ (HATALOM) MEGHUNYÁSZKODÁSRA VAGY LÁZADÁSRA VEGYEN RÁ!!!!

Erőszakmentes = együttműködő

Az EMK lépései (amiről azt hittem, hogy milyen könnyű, és bakit bakira halmoztam):

1. Megfigyelés. Csak a tények. Nem: Már megint késtél, hanem: Az utóbbi három alkalommal 10 percet vártam rád.

2. Az érzelem beazonosítása (na, ezzel is vért izzadtam. Tudtam, hogy vannak érzelmeim, de hogy ennyi, és ilyen árnyaltak!!! És ennyire nehéz beazonosítani, ez hihetetlen)

3. Szükséglet beazonosítása (na, erről az utóbbi kb. 2 évben derült ki számomra, hogy léteznek, meg azt hiszem a gyerekek születése előtt is voltak, de a kettő között fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent ez a szó.) Ezzel is totálisan hadilábon álltam, de megnyugodtam, hogy na lám, nem feleslegesen jöttem én ide. Szóval szükségletek márpedig vannak, csak ki emlékszik rájuk????? Konfliktusok nincsenek a szükségletek szintjén, hiszen táplálékra mindenkinek szüksége van, max. az a vita tárgya, hogy mi legyen a kaja. Ez pedig már nem a szükségletek szintjén van.

4. Kérés. Nem követelés, az csak vesztes-vesztes játszmákat szül. Azt hangsúlyozzuk, amit szeretnénk, ne azt, amit ne tegyen a másik.

Ezekből a lépésekből áll össze egy gyönyörűség :)

További érdekességek, avagy felismerések a javából:

Felelősséget csak azért vállalhatsz, amit kontrollálni tudsz, a gyermek nem ilyen

A legfontosabb dolog az igazi kapcsolódás a gyerekkel, és a tudat, hogy megtettem mindent, amit tudtam. (A segítség sokszor nem segítség, hanem éppen ellenkezőleg.)

Ha 2 cselekedet között választani, meg kell nézni, hogy melyik elégíti ki az égetőbb szükségletedet.

Nincsenek önsorsrontó emberek. Akkor az adott pillanatban ennyire képesek és kész.

Ami nekem fáj a másikban, azzal dolgom van. Saját magamban kell dolgoznom.

Szeretettel és tisztelettel elfogadlak, nem akarlak se megváltoztatni, se segíteni. Csak vagyok neked.

Az érzelmeinket tudatosítani kell, el kell fogadni, empátiát kell adnunk magunknak. Így már jobb is lesz.

Megtanultam kezelni a kritikát úgy, hogy ne romboljam önmagam és a másikat sem.

Senkit nem tehetünk felelőssé a saját érzéseinkért, és ne engedjük, hogy más felelőssé tegyen minket a saját érzéseiért!!!!

Szeretet kifejezni úgy kell, hogy a másik is érezze a szeretetet.

10-es listát kellett összeállítani, kiválasztani egy embert, és leírni, hogyan fejezem ki iránta a szeretetemet. Borzasztóan küzdöttem vele. Utána át kell nézetni a listát azzal a személlyel, akiről írtad, és érdekes dolog, hogy lehet, hogy lesz benne olyan, amit ő nem is értelmez a szeretet jeleként, te meg fáradozol vele... Biztosan olyan is lesz, amivel kiegészítené a felsorolásodat. Utána esetleg ő is írhat rólad listát :)

Sőt, saját magunknak is írhatunk listát, mi mindent köszönünk magunknak, így tuti nem leszünk depisek, ha ezt rendszeresen csináljunk. Hmm... Egyelőre 2 dolgot tudtam összeírni, úgyhogy van mit tanulnom :)

Ja, és persze az EMK napló. Írni fogom (naná, hogy blogban, hogy a többi kedves-drága érdeklődőnek is okulással szolgálhassak), és rendszeresen gyakorolni is. Nekem való!

Ízek, imák, szerelmek

Péntek este 17.15, Sugár mozi. Kisterem-teltházzal. Kicsit tétováztam a büfében, kell-e még nekem pattogatott kukorica egy hamburger, egy sült krumpli és egy fagyi után, de mivel már 17.13 volt, már nem álltam be a sorba, bár a barátnőm kapacitált, hogy úgyis csomó reklám van az elején. (Lehet, hogy igazából ő akart kukoricát??? :) Ennek köszönhetően 17.14-kor beléptünk a moziterembe, elhelyezkedtünk, és boldogsággal vegyes meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a film 17. 15-kor pontosan elkezdődött. Nem volt reklám, juhé!!!!!!!!!! Mondjuk filmelőzetes azért lehetett volna, mert rendre ilyenkor választjuk ki a következő megnézendő filmünket, de azt hiszem simán megérte a reklámmentességet...

Maga a film, bár 140 perc (megrögzötten ismételgettem, hogy 240 perc, mire a kedvenc férjem nézett hülyén, hogy lehet, hogy 17.15-kor beülök egy 4 órás filmre, és 20. 30-kor már otthon is vagyok. Na ezután jöttem rá, hogy a 240 valójában 140), nekem mégis rövid. Rövid, mert 3 különböző helyet, 3 különböző életérzést és 3 különböző kultúrát mutat be. De nekem egyiket sem kellő alapossággal.

Röviden a sztori: hirtelen öntudatosságára ébredő nőci elválik, néhány hétig etyepetyél egy nála fiatalabb pasival, majd mikor már kicsit hétköznapiasodik az életük, elhatározza, hogy életének következő egy évét külföldön tölti, hogy "megvilágosodjon", vagy legalábbis beteljesítse bőröndben őrzött utazási álmait.(Persze, előtte egy imádnivaló kis pasi Balin megjósolja neki, hogy mi minden vár rá majd az életben, és szépen zajlik minden a forgatókönyv szerint. Mellesleg az a jóslat vége, hogy visszajön hozzá tanulni majd a nőci. Hogy bejött-e a jóslat? Nézd meg a filmet, vagy olvass tovább!)

Ízek: Először Olaszországba utazik, többé-kevésbé boldogan éli ki gasztromán hajlamait, barátokat szerez, majd odébáll. Nem mondom, hogy nem néz jól ki a sok finom kaja a képernyőn, nem mondom, hogy nem bántam, hogy nekem még pattogatott kukoricám sem volt, de valami hiányzik Olaszországból. Az egy percre jutó robogók számával nem volt problémám, az simán megvolt, megvolt a pizza, a pasta, (én a desszerteket hiányoltam:), a gyönyörűen csengő olasz szavak, de mégis valami hiányzott (a kukoricámon kívül). 

Imák: Utána Indiába utazott, ahol beállt valami egyházhoz (biztos én vagyok együgyű, másnak egyértelmű talán, hogy mégis hová), ahol eleinte nehezen találtam meg a helyét, de aztán szépen lassan beilleszkedett, barátokra is szert tett és sikerült magát megszeretetnie. Ott is szerzett néhány barátot, talán megtanult meditálni is.

Szerelmek: Következett Bali (íme, a kedves kicsi öreg jóslata valóra vált:). Sok-sok tanulás a kedves kicsi öregnél, természetközeli élet, majd egy autós, aki kicsit elgázolja... Több kevesebb közbeeső momentum után összejönnek, egymásba szeretnek. A csajszi egy kicsit hanyagolja a kicsi öreg jósbácsit, de csupán a gázolóval folytatott kiegyensúlyozott szexuális élet végett. Aztán még tanulgat, szerelmeskedik, gyógyítóhoz járogat, míg egy nap a gázoló-szerelmes "nagy utazásra" hívja őt néhány napra egy közeli szigetre. Persze, ne legyen olyan egyszerű a vége, először nemet mondd, majd jön a "jajjdehiányzik-korszak", a megvilágosodás, és persze, hogy happyend a vége, elmegy vele a szigetre (gondolom szexelni:). 

Persze a szociálisan érzékeny emberekre is gondoltak, a gyógyítónak (aki a kislányával élt, nem volt saját házuk) sikerült a csaj barátai révén egy házat építeni, így mindenki igazán boldog volt a végén.

Összességében nem mondhatom, hogy nem tetszett, de olyan langyos víz volt az egész. Kicsit nevettem, kicsit sírtam, de nem volt meg a katarzis. Igaz, nem sok kellett hozzá, hogy meglegyen, de mégis. Talán 3 különböző filmben kellett volna megcsinálni (külön Olaszország, külön India és külön Bali), a másodikra legalább már kukoricát vettem volna:)

10/6 a pontszám.

Megvannak a képek

Csináltam újat is, de a gépemen csodamód mégiscsak fent vannak a fás képek, na meg az elsőszülött kenyérke is. Íme:

Ez a fa :)

Ez pedig a kenyérke:

EMK - dióhéjban

Ma megyek az erőszakmentes kommunikáció tanfolyamra Rambala Évához. Izgalmas nap. A fényképezőgépem itthon hagyom, büntiben van :)

Na, megjöttem. Most még csak címszavakban, lévén háromnegyedtizenkettő :) és zsong az agyam, olyan nagyon okos lettem.

Nagyon jó kis felismeréseim voltak, de csak címszavakat ígértem mára, úgyhogy tessék:

szeretet, felelősség, megfigyelés, érzelem, szükséglet, kérés, empátia és még sorolhatnám.

Ha egy szóval szeretném kifejezni, űberhipermegafantasztikus.

Akinek ez nem elég, ígérem 1-2 napon belül részleteket is megtudhat.

Megcsináltuk

Igen, ma volt kedvük a drágáknak megcsinálni a fát, és mondhatom, nagyon büszke vagyok magamra. Na, meg rájuk is. Íme a gyártási folyamat:

A törzsét vattapamacsokkal festettük ki, az ágakat pedig fülpiszkálóval rajzoltuk át. Nagyon élvezték a csajok és én nemkülönben :)

A leveleket celluxszal ragasztgattuk rá, de Bogikánk a festegetős rész végeztével diszkréten odébbállt. Hát igen, a celluxszal már nem lehet maszatolni :)

A végeredmény:

Hmm... Képet majd később kaptok, ugyanis rögtön F E L R O B B A N O K !!!!!!!!!!!! A fényképezőgépemről letöröltem a képeket :( :( Nem csak ezt, a tatai kirándulást és még ki tudja mit! Ki gondolta volna, hogy ha egy képnél elakad, és azt mondod neki, hogy kihagyás, aztán, mikor meguntad a nyomogatást, nemes egyszerűséggel az összes kihagyását választod, az azt jelenti, hogy eltűnnek a képek ??????? Sebaj, mentőötlet, hogy gyorsan a hajnali fényben lefényképezem a fát, alkotók nélkül. Naná, hogy abban a pillanatban kiírja a gép, hogy: akkumulátor lemerült :( Felkészült család, van még egy fényképezőnk. Naná, hogy elem nélkül. Naná, hogy felrobbanok!!!!

Ja, és eltűnt továbbá életem első fényképe az első saját sütésű kenyeremről :( Maja éppen itt volt az ominózus fényképeltűnéses jelenetnél, elkeseredetten mondtam neki, hogy: - Még a kenyér is eltűnt! Erre a maga bölcsességével megjegyezte, hogy: - De azt megettük, anya! :)

Mindjárt jobb lett :)

Egyébként a kenyér tényleg isteni lett és nagyon gyorsan elkészül, majd később felteszem a receptet. Annyira jó lett, hogy tegnap este megsütöttem még egyet, de működőképes fényképező híján, nem tudom felrakni. Mire a gépek újra életre kelnek, max. morzsákat tudok majd fotózni.

Egy siker - egy kudarc

SIKERÜLT! Krumplifőzeléket főztem tejföl nélkül :) Nem volt időm boltba menni, holnap meg kell valamit enni. A "varázs-szer": rántás + egy kis tej. Nyami :) Isteni lett...

Nem sikerült: már napok óta gondolkodom, mi legyen a falevelekkel, amit nap nap után hazacipelget az aprónép nálunk. Mondjuk, elég könnyen megválok tőle, ha nincs rajtuk a keze munkája, de Bogi tegnap nekilátott, és nagyjából 20 db levelet festett le különböző gyönyörű színű festékkel + kivágott egy csomó levelet papírból + levélnyomdát készített. Éreztem, hogy nem tudok majd megválni tőlük :) De mi a fenét csináljunk velük???? Ma jött az ötlet. A nappali ajtaját letapétáztam nagy fehér papírokkal (a rajta lévő rajzaik átvándoroltak a ruhásszekrény ajtajára), és kitaláltam, hogy mi majd arra rajzolunk közösen egy nagy fát, aminek az ágaira felragasztjuk az elkészült levélcsodákat. Nagyon elégedett voltam az ötletemmel :) Áhítozva vártam, hogy Maját meghozzuk edzésről, és nekilássunk a műnek. Hát, nem volt kedvük hozzá :( Így maradt a szép fehér papírral letapétázott nappaliajtó :) Na mindegy, holnap megcsináljuk, ha lesz kedvük!

Töredelmesen bevallom...

ez ám nem az első blogom. De az utolsó lesz, az biztos, mert ha ezt is abbahagyom, végérvényesen kénytelen leszek bevallani, hogy ez nem nekem való mulatság...

Na, itt kezdődik az igazi blog:)

Üdvözöllek, kedves olvasó (megfáradt vándor, szörfölő, tudatosan kereső /tetszés szerint behelyettesíthető/)!

A blogban sok mindenről lesz szó. Gyerekekről, felnőttekről, pszichológiáról, EFT-ről, EMK-ról, állatokról, élményekről és mindenről.

Kellemes időtöltést! 

Gyertek, vegyetek részt a hétköznapi őrültségeinkben :)