Te jó ég!

Már majdnem két hónapja volt az utolsó bejegyzésem, azóta meg csak őrizgetek magamban hangulatokat, pillanatokat, rögzítendő eseményeket.
A legélénkebben él bennem egy temetői látogatás, amikor a gyerekekkel tisztogattuk a Papa sírját. Maja megkérdeztem, hogy hány éves volt, a Papa, amikor meghalt. Én (sosem volt jó számolásból:) rávágtam, hogy 44, majd pár másodperc után, amikor rájöttem, hogy valami nem stimmel, hangosan mgjegyeztem: De hát az, hogy lehet? Mire Maja bölcsen: Tudod, Anya, hát emlékszel! Szívinfarktust kapott! Ha ciki, ha nem, bizony felnevettem a temetőben.
A gyerekek továbbra is élvezik a sulit, én is, nagyon. Amióta Maja megkapta a furulyáját, azzal kel és azzal fekszik. Annyira imádja. A horgolást is imádja, egy probléma van, hogy horgolás közben nem tud furulyázni. Egyik rendrakás alkalmával úgy pakolt, hogy amit éppen a helyére akart tenni, becsapta a hóna alá, a másik hóna alatt a gombolyag és  közben horgolt. Már csak a furulya hiányzott a szájából :) Majáéknál hétfőn kezdődött a teremtés epocha, hétfő reggel 8-kor egyszerre mentek be a terembe, amit előző este egy drága apuka a tanító nénivel lesötétített, vagyis a gyerekek teljes sötétségbe léptek be. Aztán meghallgattak egy 3-4 perces héber beszédet, majd ugyanezt magyarul. A tanító néni utána gyújtotta meg az osztály közepén álló gyertyát és sokáig amellett beszélgettek. Utána persze napközben fel-felkapcsolásra került a villany, de alapvetően a sötét dominált.
Ehhez kapcsolódóan a 3-os szülőknek is van feladata, minden évben ők adják elő az iskola diákjainak a Paradicsomi játékot. Vagyis nem ők, hanem jelen esetben mi :) Én főszerepet nem mertem bevállalni, talán majd Bogiéknál, így a kórus tagja leszek. Kicsit vicces ez az én hangommal, de itt most nem a hang a lényeg. Már volt egy próbánk és nem is kínlódtam annyira. Bár lehet, hogy a többiek igen :) :)
Bogikánk továbbra is remekül kijön az osztálytársaival, a tanító nénit továbbra is imádja. Mondjuk, nem lehet nem imádni, annyira szereti a gyerekeket és olyan mese- és varázsvilágban tartja őket, hogy ilyet tényleg csak álmodni lehet. Tényleg látszik rajta, hogy mindene a Waldorf pedagógia. Annak idején nekem is dilemma volt, hogy EMK vagy Waldorf pedagógia. Most már látom, hogy való igaz, hogy az osztálytanítóságot nem lehet saját kisgyerekek mellett csinálni. Ha az ember tényleg lelkiismeretesen csinálja (márpedig én csak úgy tudnám), rengeteg felkészülést igényel. Amit muszáj a saját porontyaimtól elvenni. Na, majd ha kirepülnek, kiélem ezt az álmomat is :) Vissza Bogihoz, a héten festettek először, eddig viaszkrétával dolgoztak csak. Jövő héten kezdődik majd az első matek epochájuk. Nem tudom, írtam-e már, hogy Boginak mennyire jót tett az iskola. Nyoma sincs a "nehezen barátkozik", anya szoknyája mögé bújik dolognak. Ugye, kicsit tartottam tőle, hogyan fog kezdődni az iskolaév, mert az ovi ismétlős éve elég nehezen ment... Minden jó!
Én továbbra is az iskola közelébe szeretnék költözni, de sajnos nem találunk olyan áron albérletet, amit meg tudunk fizetni és megfelel az igényeinknek (amik azért nem túl nagyok). Elvileg 1000/m2 áron vannak az ingatlanok, de mi nem találunk normális (nem tip-topp, csak normális!) 60 m2 házat :( Pedig nagyon jó lenne, a környezettudatosság, a megspórolt üzemanyagpénz miatt is és azért is, mert a gyerekek barátai a közelben lennének. Bár így is van nálunk legalább heti 1-2 alkalommal valaki a suliból :) Nekem, mondjuk az a fő indokom, hogy sokkal többet tudnék segíteni a suliban. Így is minden rendezvényen, szülői esten, felújításon, stb aktív vagyok, de utána min. 1 óra, mire hazaérek (jó esetben). Viszont, ha a közelben laknék és van félórás munka, nem venne el 2 és fél órát az életemből. Éppen azt néztem, hogy van olyan hét, hogy 2-3 du is van tennivaló az iskolában. Szóval, erre gyúrók, de már jó régóta!
Egyébként tegnap Szent Márton napot ünnepeltünk, annyira hangulatos volt, hogy hihetetlen. Bogiéknak a szülők készítették még az őszi szünetben a lámpásukat, a többiek már maguknak készítették el az osztályban a héten. Ezekkel a lámpásokkal felszerelkezve, Márton napi dalokat énekelve indultak el a gyerekek osztályonként a közeli kiserdőbe, ahol a mécsesekkel kivilágított ösvényen sétáltak végig. Az ösvény mentén a 6., 7. osztály tanulói (ők a szervezők) a Márton legenda élőképeit adták elő nekik a gyertyafényben. Fantasztikus. Mire az első osztály visszaért a suliba, ott már nem volt áram, az iskolában is csak faragott tökök és mécsestartók világítottak. Az egész iskolában nem volt áram! Míg a gyerekek az erdőben voltak, addig mi, szülők megterítettünk az osztályban az ünnepi lakomához. Szerencsére ekkor még volt áram :) Mikor visszaértek a gyerekek, Bogiék kicsit beszélgettek az élőképekről, majd nekiálltak a lakomának. Olyan édes volt az egyik kisfiú: - Kata néni, légyszíves kapcsold fel a villanyt! :) Majáéknak visszaérkezés után a tanító néni még egyszer elmesélte a Márton legendát és utána ők is lakomáztak. Nagyon-nagyon hangulatos volt. Képzeljétek el a 2 emeletes iskolaépületet (kb. mint a Pál utcai fiúk iskolája), minden csak mécsesek, világító faragott tökök! Remélem lesznek képek és tudod ide tenni néhányat!

El akartam még mesélni azt is, hogy Bogikát (és egy vadidegen családot is) mennyire megvicceltük!
Egyik délelőtt megbeszéltük a barátainkkal, hogy elmegyünk a Mesemúzeumba. Mi értünk oda korábban, így a Múzeum előtti Benedek Elek szobornál vártuk őket. Ezen a szobron (inkább emlékműnek nevezném) van egy gyík alakú kis falikút. Ez úgy működik, hogy van mellette a földön van egy nyomógomb, amire ha rálépsz, elindul a gyík szájából a víz. Majával összebeszéltem és odahívtam Bogit, hogy simogassa meg a gyíkot: Akkorát ugrott, amikor megindult a víz, hogy csak na. Nem értette, hogy mi történt. Apának nem működött a gyík, nekem sem. Csak Majának és Boginak. Na, mondom, ez csak annak működik, akinek varázsereje van. Bogi még percekig próbálkozott, mindenféle variációt kitalált, hogy ha egy varázserős és nem varázserős nyúl hozzá, akkor mi történik, ha két varázserős és egy nem, stb. Legalább 3-4 percig teljes áhitatban és kerekre nyílt szemmel, az őszinte csodálkozással az arcán próbálgatta a kutat. Maja pedig tökéletesen tette a dolgát :) Már ez önmagában is fergetegesen vicces volt (láttátok volna Bogi csodálkozó arcát), de közben megérkeztek a barátaink, hátrébb léptünk a kúttól. Egy másik család lépett a kúthoz, gondoltam, ezt nem hagyom ki, Majával félszavakból megértettük egymást, hogy itt egy újabb lehetőség a viccelődésre. Apuka 2 gyerekkel. A gyerekeknek indult csak el a víz, lévén, nekik varázserejük van. De Apuka (hiába, férfiember) mindenféle logikus megoldást keresett. Nézte, hogy a gyerekek hozzáérnek, majd ő ugyanazt a mozdulatot tette meg és még kommentálta is: "aha, a hátát kell simogatni!" - gyerekek félreálltak, Apuka a gyík hátát simogatta, semmi. (Maja tökéletesen tudta a dolgát). Gyerekek hozzáérnek: "aha, hosszabb ideig tartott ott a kezed" - gyerekek félreálltak, Apuka hosszabb ideig tartja ott a kezét, semmi. És ez így ment legalább 4x-5x. Aztán lelepleztük a tréfát és hatalmasat rötyögtünk együtt. Jó volt másokat is megnevettetni!
Nem tudom miért, de már nagyon karácsonyi hangulatban vagyok. Vagyis, lehet, hogy azért, mert a sulinak karácsonyi képeslapokat gyártunk, amiket jó esetben cégek vesznek meg majd az iskolától, hogy a hagyományos képeslapok helyett azokkal kívánjanak majd kellemes ünnepeket partnereiknek. Szerintem ettől van. Én már 2 hete beszereztem a forralt bornak valót, már megbeszéltem a barátnőmmel, hogy idén együtt készítjük az adventi koszorút, egyfolytában narancs-fahéj illatra vágyom, szóval egész durván űzöm ezt! :)
Azt hiszem, ez lett a leghosszabb bejegyzésem, pedig tuti, hogy ebből is kimaradtak dolgok! Hát, nem érdemes ennyi időt kihagyni :)